Elrettentő példák Karitatív programunk << Vissza

Kedves Látogató!

Akár Adományozóként, akár Segítség kérőként szeretnél karitatív programunkba jelentkezni, kérlek szánj rá pár percet, és a jelentkezésed előtt olvasd el ezt a kis tájékoztatót.

Úgy gondoljuk egyre többen, hogy mindenki megérdemli az Otthon Melegét. Az „Együtt az Otthon Melegéért” karitatív akciót azért hoztuk létre, hogy segítőkész emberek tudjanak segíteni azokon az embereken, akik nehéz helyzetbe kerültek a gázkészülékük meghibásodása miatt, és akik ebben a helyzetben nem sok eséllyel tudják megfinanszírozni egy új készülék beszerzését.

A programra való jelentkezés során egy kérdőívet kell kitölteni. A kérdőív helyes kitöltéséhez, a kérdések értelmezéséhez igyekszünk, minden segítséget megadni. Szeretnénk elöljáróban tisztázni : az itt rögzítésre kerülő adatokat semmilyen más célra ( főleg reklám tevékenységre ) NEM fogjuk használni.

Az Adományozók és a Segítséget kérők minél hatékonyabb összekapcsolásához azonban szükség van bizonyos adatokra.

A Segítséget kérőkkel tisztáznunk kell pontosan milyen készüléket kel helyettesíteni, hiszen csak ez után tudunk hatékonyan segíteni. Ugyan így, az Adományozókkal is tisztázni kel pontosan, milyen készülékkel szeretnének segíteni Embertársaiknak. Úgy gondoljuk, csak így fog valóban gyorsan és hatékonyan működni a rendszer.

Mivel gázkészülékekről beszélünk, ezeknek a beszerelése mindenkor nagy szakértelmet kívánó és felelősségteljes munka. Szakszerűtlen beszerelés balesetekhez, rosszabb esetben életveszélyes, jelentős anyagi kárt okozó robbanáshoz is vezethet. Mi ezt a tőlünk telhető mértékben szeretnénk kiküszöbölni. Ezért szeretnénk tudomással bírni arról, hogy milyen szakember fogja az „ajándék” készüléket beszerelni és üzembe helyezni. Mi Szegeden és vonzáskörzetében elvégezzük ezeket a szereléseket, de egy távolabbi jelentkező esetén is szeretnénk biztosítottnak látni, hogy a megküldött cserekészüléket valóban szakember fogja beszerelni. Úgy gondolom, mindannyian egyetértünk azzal, hogy csak ebben az esetben van értelme bármilyen cserekészülék továbbításának az Adományozók részéről.

Amennyiben az adatlap kitöltésével jelentkezel programunkba ( akár Adományozóként, akár Segítség kérőként ), kollégáink a megadott elérhetőségek egyikén mihamarabb felveszik a kapcsolatot Veled. Igyekszünk folyamatosan tájékoztatást adni arról, hogy milyen készülékek vannak „raktáron”, milyen készülékekkel tud a program segíteni.

Az Adományozók nevét és telefonszámát – amennyiben hozzájárul – a készülékekkel együtt eljuttatjuk a Segítség kérőkhöz, ezzel lehetőséget szeretnénk teremteni ahhoz, hogy azt illessen köszönet a Segítséget kérők részéről az adományért, akit leginkább megillet.

Kérek mindenkit, vegye figyelembe, hogy a legnagyobb jóindulatunk ellenére sem tudunk azonnal minden igényt kielégíteni, illetve nem „jelentkezési sorrendben” tudjuk az adományozott készülékeket a Segítséget kérőkhöz kijuttatni.

Hiszünk benne, hogy Bárki, aki csatlakozik a programunkhoz akár Adományozóként, akár Segítség kérőként, azt a Nemes Jószándék vezéreli, és közös megértéssel és fáradozással sok Embernek el tudjuk hozni az Otthon Melegét.
Ehhez kívánok Mindenkinek sok erőt, kitartást, szeretetet!